2009. január 23., péntek

Bea naplója- Március- folyt.





A napok múlásával hétköznapjaimba ismeretlen gondolatok fészkelték be magukat, jelezvén, hogy nemsokára valami szokatlan fog történni velem. Még nem tudtam pontosan mi, csak sejtettem, hogy valami különleges és sarkamból kifordító. Azt is éreztem már ekkorra, hogy szeptembertől a tanítás nem fogja minden percemet kitölteni. Sokáig elhessegettem magamtól idegennek tűnő gondolatmorzsáimat, hogy hülyeség…..ugyan mi oka lesz, hogy a gyerekek egyszer csak nem jönnek annyian…….De az egyre hevesebben és erősebben rám törő látomások nem hagyták magukat, útjelzőként tornyosultak a magasba. Esténként, amikor lányunk már szendergett, hol egyedül, hol barátainkkal kezdetét vette egy nap végi szeánsz. Irányított meditációval próbáltuk a bennünk lévő szellemmel felvenni a kapcsolatot. Aztán ki-ki, botladozva, döcögősen, szégyenlősen mesélt az út közben tapasztalt élményeiről. Olyan volt, mintha egy ismeretlen erdei úton indultam volna el, ahol fák sűrű csoportja biztatott, hogy csak rajta, gyerünk, indulj, vigyáznak rád……..,,Menj bátran, minél mélyebbre az erdők közé.
A fák alatt itt-ott még látod majd a harmatot, ahogy megcsillan a fűszálak hegyén. Jusson eszedbe, hogy angyalok könnye ez. Angyaloké, akik sokat sírnak ma is, mert annyi sok embernek marad még zárva a szíve a szép előtt.
De miattad nem sírnak már. Mosolyognak, ha meglátnak jönni. Mosolyognak a fák is. A virágok legszebb ruháikat öltik magukra, és megdobálnak láthatatlan, puha illat labdákkal. Minden olyan szép, puha, tiszta és illatos körülötted.
Mint a mesében.
Csak mégy, és arra gondolsz, hogy szép. Semmi mást, csak azt, hogy szép. A virágok, ahogy nyílnak. A fák, ahogy susognak a szellővel. A forrás, ahogy mesél. És a madarak és minden.
És ahogy mégy, céltalanul, egyik tisztásról a másikra, valahol megleled az Angyalok Rétjét.
Nem tudod, hogy ez az, mert az angyalokat nem láthatja a szemed. Csak annyit érzel, hogy csodálatos. És megállsz. És abban a pillanatban megnyílik a szíved, és az angyalok észrevétlenül mellé lépnek, és kincseikkel töltik meg a szívedet. A legnagyobb kincsekkel, amik csak vannak az ember számára: a Jóság, a Szeretet és a Békesség.
Egy nagy, csillogó felhőn a Jó isten ül, bárányfelhőket pöfékel nagy, kék pipából, és jóságosan alámosolyog.
Ha visszatérsz újra az emberek közé, a Rontó-emberek, a Gyűjtő emberek közé, és ha gonoszak hozzád, te mégis jóval viszonozd gonoszságukat, szeretettel vagy mindenki iránt és az élet legnehezebb napjaiban is derű és békesség lakik a szívedben: csak akkor sejtik meg, hogy az Angyalok Rétjén jártál...." WASS ALBERT - MESE AZ ERDŐRŐL
(Részlet az Erdők könyvéből)

Nincsenek megjegyzések: