2009. január 5., hétfő

In medias res


..mert a legjobb nem az elején, hanem épp a közepén elkezdeni..
Így indult útjára egy újabb gyermek- egy újabb blog. Benne voltunk a dolgok közepében, sűrűjében. Már nem tabula rasa többé semmi bennünk.
Túl vagyunk a gyermekkor porcukros álmain, az ifjúság ábrándos, valószínűtlennek tűnő puding-valóságán, az anyaság beavatásán, a materiális létben meggyökerezni vágyó ál-felnőttség tompa sóhajain...
A hajó ugyanakkor sebesen száguld velünk, és mi távolról sem érkeztünk még meg, épp csak elindultunk valahová.
S hogy mi céllal sodródunk ezen a végtelen tengeren? Az útért magáért. Az arcunkba csapó hullámok gyengéd érintéséért. A viharokért, melyek megtépázzák a vitorlánkat, de rendíthetetlenül visznek előre. A csöndes éjszakákban a fejünk felett sziporkázó megannyi csillagért. Az útjelzőkért, melyek világosan mutatják, merre van a jó irány, ha kellőképp figyelünk rájuk. S hogy ezek az útjelzők nem mindig bóják vagy hatalmas világítótornyok? Nem mindig tisztán láthatók? Meglehet. Néha csak a mélyben fickándozó halak farkának apró rándulásai, néha a sápadt telihold lehellete az arcunkon. Néha akkorát dob a hajón egy-egy hullám, hogy akaratlanul is visszaállunk a nekünk kiszabott pályára.
Ez a blog egy hajónapló- két utas évődései az útról, az útjelzőkről, a csillagokról, a földről, a halakról és megannyi kalandról, melyek az utazás során érnek bennünket. Vigyázat, tengeribetegek is szoktunk lenni!

8 megjegyzés:

BKata írta...

Itt leszek, olvaslak, örülök!

Noémi írta...

köszönöm-köszönjük! Várunk benneteket! ;)

Etus írta...

Enis enis vagyok, es orulok hogy ujra VAGY. Persze nagyon fog hianyozni a masik 2 "borod"... de tuti ezt az ujat is szeretni fogom! :) Etus

Noémi írta...

Köszönöm, Etus! Vagyok. Újra vagyok..a másik két bőr nekem is hiányzik, de kinőttem. Ideje volt egy másik valóság felé sodródni..azért amerikás képek talán lesznek még az Alligátoron, ha egyszer összeszedem magam és megpróbálok belebújni a régi bőrbe. Ez a blog más, közös elmélkedés egy olyan baráttal, akivel folyamatosan hatunk egymás életére- és ez most valóságabb valóság, mint az eddigiek. Köszönöm, hogy ilyen hűségesek vagytok hozzám, meg sem érdemlem, igyekszünk adni, maradni, alkotni itt, hogy a sok szeretetet vissza tudjuk adni, amit kapunk!! puszillak benneteket

Névtelen írta...

Kemény volt az újévi buli mi, és jó az anyag? Megint fehér a fény. Túlságosan is fehér.

Noémi írta...

Kedves Ismeretlen! Köszönjük a megjegyzést- minden hozzászólás tartalmaz értéket akármilyen céllal is íródott. Részünkről köszönjük a fáradtságot és energiát, mely az olvasásra és írásra fordítódott. Ha már gondolatot ébresztett valakiben, nem volt hiába. Igen, a fény itt van, hogy túlságosan fehér-e, azt mindenki önmaga határozza meg maga számára. És senki sem tart előbbre a másiknál. Hogy stílszerű legyek, legyen ez egy tükör- önmagamnak is, ha nagyon elszállnék- köszönöm, hogy görbe tükröt tartottál!

Weöres Sándor: Az alkalmatlan kísérő

Aki a teljességet elérni akarja: a legmakacsabb akadék, mely
bogáncsként rácsipeszkedik: a hiúság. A teljességhez tudatosan
közeledő ember kiválónak, felsőbbrendűnek érzi magát. S amíg
felsőbbrendűségi érzése megvan, egyénisége nem bír szétoldódni, hiszen
felsőbb- vagy alsóbb-rendű csak az egyén lehet, a teljességben
nincsenek különbségek. A teljességhez vivő út nem a kiválóaké, hanem
minden külön-levőé: ezen az úton halad valamennyi, ha nem is tud róla.
S ha különbnek érzed magadat azoknál, akik még az út elején vannak, s
magadnál különbnek azokat, akik már célbajutottak: be hagyod csapni
magadat az idő káprázatától; hiszen hogy valaki az út elején, közepén,
vagy végén van-e, csak dátum-különbség.

Névtelen írta...

Szia Noémi! Nem akarom, hogy kritikának vedd, de annyira fura olvasni a soraid. Valahogy más elképzelésem lett Rólad, olyan, mintha nem is ismernélek, vagy nem az a Noémi volnál, akit ismerek. Persze, lehet teljesen félre ismertelek, de akkor ez az én hibám. Ez a magasröptű szöveg nem áll közel hozzám. Mondjuk költőinek, költői. Valahogy olyan szomorúság tölt el miatta. Sajnálom.

Noémi írta...

Szerintem nem kell sajnálnod. Nekem fontos, hogy mindig azt kapjam vissza, amit VALÓBAN gondolnak rólam, és jól esik, ha bármilyen szinten is visszajeleztek.
Szerintem ugyanaz vagyok, aki voltam. Talán bátrabban szólok magamról, bár szerintem elég hasonló évődéseim voltak a Csarodaialligátoron is- amit olvastál naponta. Az a blog is sokakból ellenérzést váltott ki- sokak általa ismertek meg, sokaknak tetszett. Azt hiszem, így van ez, ha az ember nyíltan felvállja azt, amit gondol. Érik pozitív és negatív kritikák is. Én vagyok, aki voltam. És ne sajnáld, ha hangot adsz annak, ami nem tetszik.