Ez a napló merőben eltér mindattól, amit Bea élt meg..sokáig gondolkoztam, belefogjak-e az írásába..és ha igen, a tortából hány szeletet kínáljak fel és miért? És mi céllal? Sőt, napok óta azon töprengek, vajon kell-e? Kell-e kivinnem, megosztanom, kiterítenem magam...
Azt hiszem,nem erősségem a tárgyilagosság. Naplót sem tudtam soha írni. Elsodornak az érzelmek, elveszek az érzékelések finom birodalmában, az illatok, hangok, emlékek, rezdülések finom szövevényében, melyek újbóli megélése mindig hozzátesz az eredeti jelentéshez, mindig más és más oldalról világítva meg a magam belső igazságát. Azt hiszem, részemről mindig is ezek az érzékelések voltak fontosabbak, mint a "való" világ maga. A mindennapi mókuskerék, a pénzhajhászás, a politika fojtogató burka, a számok, a magunk materialista valóságába való elmerülés sosem vonzott. Mindig egyfajta álomtudatban éltem a "valóság" talaján, sosem akartam ott gyökeret verni. Az én gyökereim nem a földben voltak, és nem is oda kívánkoztak. Minden élmény, hanghatás, mozdulat, érzelem, zene és esemény belőlem nagyon érdekes belső állapotot idézett elő, amelyet folyton megfejteni próbáltam. Kulcsokat szorongattam a kezemben, melyekhez egyelőre nem találtam ajtót, kérdések foglalkoztattak, melyekre válasz nem érkezett- vagy nem olyan, ami kielégítette volna azt a belső éhséget, ami bennem lakozott.
Azt hiszem, egyfajta álomtudat ez- az anyagi valóság eltörpül, és az ember folyton csak felfelé nyújtózkodik..de egyelőre még csak a karjai csápolnak szüntelen a felette tornyosuló semmi felé.
Azt hiszem, amióta élek, azóta "tagadom", hogy a Földön vagyok. Voltam vegán, vegetáriánus, merültem el antropozófiában, festettem, rajzoltam (nem kérkedni akarok vele, nem jól), hárítottam évekig tudatosan tévét, híreket, Barbie-babát, divatot, kortárs értékeket, fejest ugrottam az indiánok világába, és még sorolhatnám..
Ma egy picit másként látom mindezeket- nem akarok már semmit sem kizárni az életből, és a világból, ami hat rám. Persze ez nem azt jelenti, hogy magtaláltam volna a Bölcsek Kövét. Még csak azt sem, hogy a sok éves "kiképzés" után átavanzsálódtam volna valamiféle okostudorrá...s hogy mégis mivégre, s mi lettem? Magam sem tudom, de a hajónapló által talán világosabbá válik számomra is az út és mibenléte.
..és most leteszem a lantot, még jövök a folytatással...
2 megjegyzés:
Neked is azt mondhatom, amit nekem mondott egy kedves barátom... azért vagyunk a földön, hogy itt szerezzünk tapasztalatokat, olyanokat, amiket csak ebben a fizikai világban lehet megszerezni. Ezért fontos, hogy vállaljuk fel az emberi létünket, mert ebben a pillanatban ez a legfontosabb részünk. Ennek van szabad akarata, ez hozhat döntéseket. Fontos, hogy teljes életet éljünk és élvezzük ember mivoltunkat, ahelyett, hogy folyton csak felfelé kacsingatunk. Ez nem jelenti azt, hogy a kapcsolattermetésre a "túloldallal" nincs szükség, csak hogy ezt úgy csináljuk, hogy közben két lábbal álljunk a földön.
Igen, erre időközben rájöttem..és azt hiszem, ez volt a legfontosabb tapasztalatom ezidáig..és ami meglehetősen furán hangzik: csak felfelé kacsintgatva nem is lehet a túloldallal találkozni.Fontos a balansz, nagyon..
Megjegyzés küldése