Az elmúlt hónapban két alkalommal is kaptam egy elgondolkodtató kritikát. Az első alkalommal egy baráttól, viszonylag finoman, a második alkalom ennél jóval erőteljesebben egy friss blogolvasótól érkezett.
A kritika mibenléte tulajdonképpen azon alapul, miért kell "felvállalni" azt, amiben hiszek..Kell-e "mutogatni" a bennünk rejlő gondolatokat, kell-e beszélni róluk? A barátnőm szerint a saját spirituális utunk magánügy, kimondva blődnek és hihetetlennek hangzik mindaz, amit megélünk. Tovább megyek. Nem csupán a szorosan vett spirituális útról van itt szó, hanem mindenről, ami bennünk rejlik. A fájdalomról, a haragról, a szeretetről, a szerelemről, a testiségről, a szorongásról. Szinte kötelezőnek érezzük, hogy maszkot viseljünk, amelynek szépen festett felszíne gondosan eltakarja a kíváncsi szemek elől, kik is vagyunk tulajdonképpen. Mi pedig, ha maszkunk tökéletesen fed, a magunk szorongás-elefántcsonttornyába zárva éljük vagy nem éljük meg mindazt a szentséget és rothadást, ami az emberi lélekben egy egész élet alatt végbemegy.
Azt hiszem, a magam részéről sosem ment a tudatos maszkírozás. Rólam mindig és mindenki tudta, milyen stádiumban tartok éppen, és kibe vagyok szerelmes, mi bánt és miért, mi foglalkoztat és mi hagy hidegen. Sokat gondolkodtam azon, vajon a túlnőtt egóm vágyik effajta magamutogatásra, bár akik ismernek, tudják, hogy a megmutatkozás nem kifejezetten kenyerem. De persze azért a rejtőzködő exhibicionista blogolók között én is jelen vagyok.
Hogy miért? Ezen gondolkodom néhány perce.
Miért érzem égető szükségét annak, hogy megosszak,kitépjek, odaadjak, megmutassak?
Talán egy egyszerű válasz létezik erre. Mert nem jó egyedül lenni. Plakátmagányban, ahogyan Pilinszky írja. A mi illúziókeltette világunkban a festett maszkjaink mögött csöndesen sírdogálni, vagy épp magunkban örülni valaminek, amit megtaláltunk.
Páncél nélkül jóval sebezhetőbbek vagyunk, ez igaz. Ugyanakkor enélkül érezhetjük a bőrünkön egyedül a napsugarakat, a szél cirógatását..enélkül tudja valaki megsimítani az arcunkat, és maszk nélkül tudunk valakire a lelkünkből jövően mosolyogni.
Érdekes, első pillanatban fájnak a kritikák. Aztán akkora lökést adnak annak megértéséhez, hogy ki vagyok, hogy csak hálás tudok lenni annak, aki elég bátor ahhoz, hogy felszólaljon. Nekem sokat ad- remélem önmagának is.
No, hát, legyen ez a zagyvalék egy első útjelző, ha már utazunk.
6 megjegyzés:
a kritika mindig csak a kritikus tükre, saját magának
ha engem kritizál valaki, akkor eldönthetem, hogy a gondolatai közül mit tartok magamra nézve építőnek és azt beengedem, a többi meg el van feleljtve :)
megmutatni talán nem kell és néha zavarbaejtő a gondolat, hogy kvázi vadidegenek olvassák a legrejtettebb gondolataimat, ugyanakkor ha ez egy olyan késztetés, amit elnyomni rossz érzés, akkor miért is nyomnám el? Majd kiderül, hogy mire jó... Az én esetemben egyértelmű, azért olvasok blogokat, mert segítenek kitágítani a látókörömet és adnak egy új nézőpontot a saját, régóta ismert szempontjaim helyett
Igen, egyetértek, ugyanakkor a külső tükrök is fontosak- miért, kit, milyen mélységben vonzunk be az életünkbe, mit üzen egy negatív kritika.
Valóban lemeztelenítő érzés kitenni a sajét gondolatokat. Ugyanakkor érdekes, hogy a kimondott belső tartalmak nem feltétlenül jelentik azt, hogy az ember onnantól megszüntette a privát szféráját. Gondolj bele, a legtöbb író (pl. Popper, Coelho, Marquez, hogy csak párat említsek, akikkel dehogyis akarok én vetekedni..jó lenne...) ezt teszi- koncnak kidobja a magánéletét-mert ki KELL dobnia ha adni tud vele, ugyanakkor mégsem veszít ezáltal a belső intimitásából. Érdekes.
Nagyon érdekes volt ezt most olvasnom. Éppen nemrég csináltam magamnak egy zárt blogot, és úgy érzem ott le tudom írni a gondolataimat. Szükségem van rá, hogy megörökítsem, de ha tudom, hogy mások is láthatják, akkor egyszerűen megakad bennem valami. Ezért is "pihentetem" most a másik blogomat... Közben meg annyira vágyom rá, hogy legyen egy olyan Valaki, akivel meg tudom beszélni, és nagyjából érti is, amit mondani szeretnék. Nem azt szeretném, hogy megmondja mit csináljak, csak hallgasson meg. Néha nagyon jó tényleg, ha van visszajelzés.
Köszönöm ezt a blogot:D
Dia
Még azt szerettem volna az előzőben írni a Valakivel kapcsolatban, tudom hogy az én utamat, csak én járhatom. és nem találhatja meg senki más rajtam kívül az én belső ÉN-emet, de talán egy-egy találó megjegyzésével, segíthet más szemszögből látnom. Perzse csakis akkor, ha ez benne van az életutamban. Kíváncsi vagyok, hogy találok-e valaha ilyen embert, vagy esetleg nem is most és itt élő lesz? Sőt, lehet hogy a szellemi vezetőmet kéne megtalálnom? Bocsánat, az elkalandozásért :D
D
Azt hiszem, (és ez persze csak az én véleményem- az Igazságnak pedig állítólagosan tizenkét aspektusa van), hogy mindenki nagyon egyedi utat jár. Van, aki elevenen felkoncolja magát, és kiadja, van, aki rejtőzködik. Van, akinek írnia kell, van, akinek hallgatnia. Van, aki sokáig csak szemezget mások bölcsességeiből, míg aztán összerakja a sajátját. De a visszajelzések, a tükrök mindenképp kellenek- különben nagyon torzan szemlélnénk önmagunkat.
Azt gondolom, a szellemi vezető egy lépés, talán a legnagyobb. De amíg az ember eljut odáig, hogy Vele találkozzon, nagyon sok minden történik vele, és sok fázison átmegy. Ismerkedik, önmagával, kérdez, cáfol, jósoltat, asztrológushoz fordul, és megannyi útja-módja van a tisztán látásnak. Ugyanakkor ezekből a kis információkból csipegeto össze ÉN-je az egészet, és gyúrja magáévá..és amikor már "kész" arra a szellemi élményre, hogy a belső vezetőjével találkozzon, akkor a kellő pillanatban megkapja a lehetőséget. Valószínűleg ezek után kevésbé lesz szüksége külső "gurukra", de mivel az élet folyamatos tanulás, azért lesznek még fontos tanítók, és tükrök az életében.
..mi köszönjük, hogy ad a blog..ezért készült:))
..a Valaki-vel kapcsolatban még..azt gondolom, az életünk minden pillanatában ott van egy Valaki, aki érti, amit mondunk, és nagyon sok jelet is kapunk azzal kapcsolatban, hogy jó helyen tapogatózunk-e..Ha EGY speciális Valakire gondolsz, Ő is el fog jönni a kellő pillanatban...
Megjegyzés küldése